A képekről

Sajnos a képeket valóban nem lehet nagyítani, és ennek az az oka, hogy telefonról töltöttem fel a nagy részét és hát bizony az lassú meg drága. De majd képnézegetős buliban láthatjátok nagyban is, azután remélem rövidesen elindulhat a http://www.120dbfriends.hu/ is.
Hé, niggerek, ti ne akartok valamit ide írni?? Kokó, hol az eposz??

A nyughatatlan elme, azaz a méltó befejezés

Sajnos mivel elég későn értünk haza Csabi meg Kokó már lemondott az esti sörözésről. Tasi meg Kata várt a kocsmában, én meg gondoltam beleülök a kádba és meglátom mi lesz. Hát persze, hogy volt kedvem még utána is menni. Uszoda söröző, majd Gödör, nagy vidámság, Tasi pajzán történetei, majd hajnal kettőkor haza. Hát így végződött ukrán Túránk története, szumma négyezer-ötszáz kilométer.

Az utolsó rendőri ellenőrzés

Az úton többször megjegyeztük, hogy Ukrajnával ellentétben Magyarországon nem igazán van közúti ellenőrzés. Na, mikor Kokó hozott haza hát nem megállítottak. Mi már csak röhögtünk, de a rendőr is pislogott mikor közöltük, hogy most jövünk Ukrajnából.

A megérkezés

Felkúsztunk az M3-ra, de így is fél tíz lett, mire Dunakeszire értünk. Az indulós kép után ugyanott készült el a megérkezős kép is, csak nyolc nappal később, koszosabb autóval és több borostával (szükség volt rá az ukrán képbe való beilleszkedéshez).

A schengeni határról

Román magyar határ öt perc, nincs ellenőrzés, újra Magyarországon. Reszkess pest, jövünk. Esti buli szervezése telefonon folyamatban, bár elég későn fogunk hazaérni.

Az út meg Zsófi meglátogatása

Sok utazás után, meg Szőke Kati hathatós segítségével sikerült a találkát megszerveznünk Zsófival. Nagyon örült nekünk, mikor legutóbb találkoztunk és mondta, hogy kiköltözik nem gondoltam volna, hogy a következő években találkozunk, erre két hét kint lakás után mi voltunk az első meglátogatói. Sok időnk nem volt, csak együtt megebédeltünk és már búcsút is intettünk.

A kárpátok áthágásáról

Mára leginkább a hazaérés a terv, amit a Kárpátokon átkeléssel kezdünk. Elég hosszú út lesz, meg ha belefér még Zsófit is meglátogatjuk. Mindenesetre elég sok a látnivaló az út mellett és az utak is igen megfelelőek, elég jól haladunk. Mivel hátul ülök, Kokó meg a hegyeken úgy vezet mint egy állat (szerintem Lujzához akar minél hamarabb hazaérni, vagy már régen ült rendőrautóban) néha kicsit rókáznom kell. Remélem ezt nem tudja meg.

A szálláskeresés és az angolul beszélő emberek

Már nem sokat mehettünk, persze a határ után egyből kiintettek a rendőrök, de mikor Csabi lekezelt velük egyből továbbengedtek (a rendőrök angolul beszéltek). Mire átjutottunk az iparvágányokon teljesen este lett, így szállást kezdtünk keresni. Ebben az volt a jó, hogy szinte mindenki beszélt angolul, csak a részeg portás nem, de még ő is elég jól útba igazított. Végül két szobát vettünk ki, mert háromágyasuk nem volt. Konzerv és két sör (már csak összesen, nem fejenként, romlik a teljesítményünk) után aludtunk, mint a bunda.

A moldáv határról és a román határ gyorsaságáról

A moldáv határ egy gettó. Huszonéves srácok hatalmas mercikkel és pénzkötegekkel, nagyon kevés hajjal (és aggyal). Ha bekopogtatnak az ablakon, hogy úgy látják az a pénztárca az övék akkor valószínűleg mi is úgy láttuk volna. A csencselők legjobbjainak külön sáv volt, a határőr csaj integetésre engedte át őket, durva hely. Aki nem volt olyan nagy főnök az csak a többi utas elé állt be. Mi is kaptunk egy kopasz béemvést, de jobbról jött, így beengedtük.
Amúgy a várakozás után maga a kilépés egyszerű volt, kb. tizenöt perc (jött egy másik magyar autó, abban kicsit jobban beszéltek oroszul, talán ez is segített).
A román határon már úgy szeltünk át, mint kés a vajon. Csak megnézték az útlevelet, öt perc várakozás és máris az EU-ban vagyunk. Közben jól este is lett.

A zöld kártya hiányáról

Az autóval meg sem kellett mozdulnunk, jött a moldáv belépés. Hát mit hiányoltak, ha nem a zöld kártyát? Szerencsére itt az egyik határőr beszélt angolul, elmondta, hogy ha gyalog visszamegyünk az ukrán irodához (kb. 2-300 méter) akkor ott válthatunk ki hivatalos nemzetközi zöld kártyát. Még negyven dollár a kártyáért, plusz három a „moldáv úthálózat használatáért”, plusz fél-háromnegyed óra és már Moldáviában is voltunk.
Összesen kilencvenhárom dollárba került a határátlépés, eddig többet költöttünk megvesztegetésre, mint üzemanyagra. Azért elég szép az ukrán bűnlajstromunk: záróvonalon előzés, gyorshajtás (pszt, ezt még nem tudják), tiltott helyen parkolás, ittas vezetés és valutacsempészet. Jó, mi?

Az ukrán határőr gumikesztyűje és a valutacsempészet

Az ukrán határnál ki kellett tölteni egy papírt, és tényleg jó volt megőrizni az immigrant papírt is, mert nélküle nem tudom hogy jutottunk volna ki Ukrajnából. Mindenesetre biztos nagyon unatkoztak (vagy csak keresni akartak valamit), mert a srác testüreg-motozáshoz használatos gumikesztyűben jelent meg, de szerencsére csak az összes csomagunkba dugta bele a kezét, másba nem (de azt igen alaposan, a szennyesekkel együtt). Jót röhögtek a táskámban lévő kavicsokon (briliant??), a kocsiban talált csákány nyélen és Kokó szárított kapros zacskóján. Azután persze kiderült, hogy a nálunk lévő pénzeket is be kellett volna írni a papírba, így most lefoglalnának százötven eurót meg ötven dollárt. Kokó már mint rutinos tárgyaló megegyezett az ötven dollárban. Mindez alig két óráig tartott csak. Kicsit már „grrr” voltunk.

A pucérság és a nulladik kilométerkő

Hát végül mégis megvolt a fürdés a Fekete Tengerben. Sehol senki, eldobáltunk pólót-gatyát és mezítelenül gázoltunk a habokba egy kis úszásra. Hatalmas élmény érezni, ahogy a Duna vize nyom ki a nyílt tenger felé amint egy hét után végre miénk és csak a miénk volt a világ. Kis szárítkozás és nem publikus fotózás után gyorsan lencsevégre kaptuk még a nulladik kilométerkövet, azután csónakon vissza a civilizációba. Ja, és készítettem egy kis fejlécképet jövendő weboldalunkhoz is.

A Duna deltájában

Hát, ha semmi mást nem láttam volna egész héten, akkor már ezért érdemes lett volt eljönni idáig. Bérelt motorcsónakkal kihajóztunk egészen a Duna nulladik kilométerkövéig, gyönyörű tájon, kócsagok között (itt szeretném halkan megjegyezni, hogy szombaton még a Tisza forrásánál voltunk, ami ugye a Dunába ömlik, most itt meg a Duna ömlik a Fekete Tengerbe, hát nem észvesztően jó ez??)

Az útkeresés következő epizódja

A hajnali indulás után megálltunk homokot gyűjteni a Fekete Tengerbőlés közben próbáltunk kipihent arcot vágni.Utána nyomtuk tovább, de némi telefonos segítséggel kiderült, hogy mégis be kell mennünk Moldáviába. Ekkor jöttünk rá, hogy a Duna deltáját igazából még Ukrajnában is meg tudjuk nézni. Na ekkor találtuk meg az első olyan utat, amelyikről vissza kellett fordulni. Némi kacskaringózás után eljutottunk Bilkovóba, a legeldugottabb ukrán településre egy nemzeti part kellős közepén.

Az szállásról és az útkeresésről

Próbálunk nem bemenni Moldáviába, ezért egy kis elkerülő úton nyomjuk, de már nagyon kezd sötét lenni. Próbálunk útszéli szállást szerezni, végül is egy helyen egy kis apartmant sikerült bérelni egy magánháznál, harminc dollárért nagyon baba, csak az ágynemű ne lenne ilyen „szép” színes. Kis vacsoramelegítés, utána tervezgettük még az útvonalat kicsit, majd szunya.

Az odesszai lépcsőkrül

Odesszában csak nagyon rövidre terveztük a megállónkat, hogy gyorsan haladhassunk tovább. Azért megnéztük a kikötőt,a gyúrós csecsemőt a bejáratánál (lehet hogy Rozsé kiskorában),a híres odesszai lépcsőket (még hűtőmágnest is hoztam róla),meg a tetején a Hermes-es szobrot,na meg Nagy Kati távoli rokonát, II. Katalin nagy szobrát.Most gyorsan robogunk is tovább, hogy minél jobban megközelítsük még ma a határt.

A saslik és a tanító bácsi

Elég sok út után végre találtunk egy saslikos útszéli megállót ahol már az autóból lehetett látni, hogy ég a tűz. Jó már megállni és kinyújtóztatni a lábamat. Míg sült a saslik Kokó összeismerkedett Júliával, aki hat éves és éppen írni tanul. Iszákos tanító bácsink meg is tanította a Masina (autó) szót neki.

A rendőrök reggeli nélkül

Már erősen keresgéltük az út menti megállóhelyet reggelizés céljából mikor ismételten egy közúti ellenőrzés alanyai lettünk. Sok minden nem is történt, egy perc múlva elvitte a rendőr Kokót a rendőrkocsiba. Gondoltuk Csabival megint egy kis lehúzás, de Kokó csak nem akart előkerülni az autóból, a több rendőr meg hol odament, hol pedig eljött a rendőrkocsitól, ezt a műveletet többször is ismételve. Eltelt talán tíz perc is, mire Kokó kiszállt, nem túl boldog fejjel. Mint kiderült megfújatták vele a szondát és a tegnap esti két erős sör meg a vacsora és reggeli hiánya következtében az jól be is zöldült. Na itt kezdődött a para nála, háromezer hrivnya vagy ötszáz dollár a büntetési tétel, plusz mínusz két év jogsi. Végül hála az orosz nemtudásának meg boci szemeinek megúsztuk a dolgot a pénztárcája tartalmával (kb. 90 dollár). Szépen szaporodik az ukrán bűnlajstromunk.
Végül is igazuk volt, de az élményt feldolgozandó rábeszéltük Kokót egy sörre. Mivel úgy is egy köbambival készült az útra az most át is alakult vigaszflaskává.

A krími kánok fészkéről

Bakcsiszeráj a krími tatárok kánjának fészke volt. Sajnos nagyon reggel van még, a múzeum zárva, és amikor be akartunk menni egy ajtón akkor a helyi rendőri erő egy prominens tagja gyorsan utánunk kiabált. Próbáltuk „meggyőzni” őket, de nem voltak meggyőzhető hangulatban.Néhány fotót készítettünk, a nem látható termeket végül megnéztük képen.

A szevasztopoli vég

Ah, már csütörtök van, telik az idő. A reggeli is ugrott, gyorsan elindultunk, mert nagy út vár ma ránk, majd eszünk valahol az út mellett. Azért a Szevasztopol táblánál megálltunk néhány fénykép erejéig.

A deszant sörről, a kefélésről és a szekrényről

Ha öbölbeli kísérőnk nem ajánl éjszakai szálláshelyet, akkor félek elég sokáig keresgéltünk volna, de így egy töksötét parkon keresztülvágva már ott is állt előttünk a szálloda. Szobafoglalás után (közepesen drága hely) átvágtattunk a szomszédos boltba némi ellátmányért. A menő sörök a „Deszant” és a „Csernigivszke Maximum”, előbbi 7.5, az utóbbi 10 százalékos. Ennek eredményeképpen Csabi kicsit megkefélte Kokót, akit ezután beküldtünk a szekrénybe, hogy szégyenlje magát. A vacsora érdeklődés hiányában elmaradt.

A szevasztopoli hadikikötő

A városnál a part sem egyszerűbb, nagyon sok járkálás után sikerült megtudnunk hol is vannak a hajók. Némi rohanás, arcoskodó tengerészek és egy húsos lepény után elég késő délután találtunk egy vitorlás!! hajót, amely körbevisz bennünket az öbölben (itt ez a szokás, turista béreljen bárkát, mert csak így lehet közel kerülni a hajókhoz. Kicsit paráztam, mert a kikötőben igencsak hullámzott a vízen a kis hajó, de szerencsére kint az öbölben sokkal jobb volt a helyzet. Az odaúton vitorlával mentünk, csak a visszaúton rakta ki a kis motort huszonéves vég tengeri medve kapitányunk.Volt velünk egy ukrán párocska is, akik láthatóan ittak valami bátorságteát az út előtt. A hajók baromi jók, láthattuk egymás mellett az orosz és ukrán fekete tengeri flotta szinte összes hajóját, köztük mindkét zászlóshajót, és ami nekem a legnagyobb élmény volt, hogy az orosz flotta Moszka nevű rakétás cirkálójától (egyébként ez az orosz zászlóshajó) húsz-harminc méterre mentünk el. Soha nem gondoltam, hogy ilyen közel kerülhetek ehhez a hajóhoz, amiről már annyit olvastam. Még a fedélzeti fegyverek némelyikét is felismertem, így rögtönzött előadást is tarthattam a srácoknak.

A bejutás Szevasztopolba

Hát ez egy nagy meló volt. Olyan bonyolult ez a hegy oldalára épült város, hogy vagy két nagy kört mentünk a belvárosban. Legalább négyszer kellett megkérdezni, hogy hol is járunk, és többnyire visszafordítottak, mert már túl is voltunk a belső kerületeken. Eddig messze ez volt a legnehezebb iránykeresés, végül a kikötő mellett tudtunk leparkolni.

A rövid szoknyákról, meg általában az emberekről

Főleg itt Krímben, de amúgy az egész országban szemre nagyon egészségesek az emberek, egy-két dagadt terepjáróson kívül még nem láttunk túlsúlyos embert. A hölgyek többnyire igen jól néznek ki, tizenhattól negyvenötig minden korosztály, legfőképpen itt délen, annyi a formás hátsó, hogy csak úgy kapkodjuk a fejünket (Kokó és Csabi nem, ők többnyire a szemüket is csukva tartják). Na és a szoknyák is igen rövidek. Helyenként még annál is rövidebbek. Amúgy megálltunk egy pihenőre, ahol egy kis templomból orosz férfikórus gyakorlása hallatszott ki, a hegyek között, előttünk a tengerrel ez nagyon állat volt.