A hazamenésről, illetve „vodku u glodku”

A szállodába visszavezető út nem is olyan egyszerű, mert a metrótól még kb. másfél kilométert kell sétálni a Dnyeper „budai” partján észak felé. Menetben találkoztunk egy párocskával, valahogy összeismerkedtünk, még közös fényképeket is csináltunk, a csaj eléggé nyomult ránk, nem zavarta, hogy ott a pasija. Tovább haladva készítettünk egy bokorban fényképezőst is (kinek jut ilyesmi eszébe?), majd betértünk még egy nyitott alkoholelosztó helyiségbe (úgy éreztük, hogy szükségünk van még egy vodkára, pedig nem biztos), sör plusz vodka. Mivel ekkor már nagyon lendületben voltunk megkockáztattuk az „ajólovast”, kellemes meglepetésként a szomszédos asztaloknál ülőknek tetszett a produkció, nem akartak a helyi ukrán srácok „megnevelni”. A gyili-gyili-tralliválira még válaszoltak is. Egy idő után összeismerkedtünk a szomszéd asztaltársasággal (utólagos kutatások szerint melyik országnak mi a fővárosát játszottunk velük), egy huszonéves házaspár meg a srác dögös szőke húga, aki rámozdult Csabira, de a körülmények ellenére Csabi hűséges maradt. Végül kettő körül értünk haza, szunya, Kokó még a lábmosásról is lemondott.